Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
גל גדות

גל גדות

Életrajz

Gal Gadot (1985. április 30. –) izraeli származású modell, színésznő. Ismert szerepei a Halálos iramban-sorozatban Gisele Yashar, és a legendás ógörög szuperhősnő, Wonder Woman. Édesanyja tanár, édesapja pedig mérnök. A családnak lengyel, osztrák, német, cseh és zsidó gyökerei vannak. Eredetileg biológiával szeretett volna foglalkozni, de később a jogi pálya érdekelte. Eközben modellkedéssel is foglalkozott, 18 éves korában megnyerte a Miss Israel szépségversenyt. Ezután húszévesen bevonult az izraeli hadseregbe, a kétéves kötelező katonai szolgálatára. Esélyes volt A Quantum csendje című James Bond-mozi női főszerepére is, de azt végül Olga Kurylenko szerezte meg. A Maxim magazin fotósorozata irányította rá először a figyelmet, azután a Bubot című modellkedéssel foglalkozó filmben kapott főszerepet. Nemzetközileg a Halálos Iramban-sorozat három filmje tette ismerté, ahol Gisele Yashar szerepében a Halálos iram, Halálos iramban: Ötödik sebesség, Halálos iramban 6. című részekben bukkant fel. Igazi hírnevet azonban a 2016-os Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című film szerzett neki, ahol a legendás ógörög szuperhősnő, Wonder Woman szerepébe bújhatott. Ezután készült el a karakter önálló filmje, majd ugyanőt alakítja Az Igazság Ligája című kalandfilmben is.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1985-04-30
  • Születési hely: Rosh Ha'ayin, Israel
  • Más néven: גל גדות, 盖尔·加朵, กัล กาด็อต, ガル・ガドット, غال غادوت, 갤 가돗, Γκαλ Γκαντότ-Βαρσάνο, 蓋兒·加朵, Гал Гадот, Gal Gadot Varsano, گال گدوت, Gal Gadot
IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo IPGeo VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies VegaMovies